Égett a ház. Rendületlenül. Bármerre néztem narancssárgán-vörösen izzó lángcsóvák táncoltak diadalittasan, én pedig itt gubbasztok a sarokban.. egyedül.. kómásan. Csak bámulok magam elé..nem hallok semmit.. egyedül a tűz közelségét és forróságát érzem erősen pirult arcomon. Nincs ki megmentsen. Nem hallottam jajveszékelő hangokat, nem hallottam segíteni vágyó lépteket.. semmit nem hallottam. Hova lett mindenki? Lobog a tűz, füstje kacagva szállingózik. Hangos, fulladozó köhécselésem töri meg a csendet. Érzem a torkomban a füst ízét. Komor, keserű és halálos. Uralma alá veszi nyelőcsövemet, és köhögésre késztet. Csattanást hallok. Valaki van itt.. talán egy kósza lélek lépteit hallom. Rohanó lépteit. A távolból hűvös szellő csap meg, betörték az ajtót, vagy felfeszítették az ablakot. Magam sem tudom. Érzem, hogy a fejem elveszti tartóképességét, mintha egy súly oldalra húzná a fejem. Hiába koncentrálok, hiába akarom megtudni mi fog történni.. Lionella tarts ki! Kérlek! Önmagamat ostorozó szavaim, mintha egy kanyit sem érnének. Jól megtömött homokzsák módjára dőltem el, de semmiféle fájdalmat nem éreztem, mikor fejem a betonnak csapódott. Átjárta koponyámat a melegség és a bizsergés, fájdalmam extázissá alakult. Ennyire jóérzés a fájdalom, vagy végső perceimben a sors kivételez velem? Szemeimmel mintha nem tudnék másfelé nézni, bambulok előre. Bámulom az izzó színekben pompázó fogva tartómat, ki körbe vesz, nem enged, csupán óv és elrejt. Látószögem összeszűkülni késztetik, minden elmosódik.. csupán egy fehér köpenyes alakot látok térdelni magam mellett. Arca mintha porcelánból volna, sima volt és fénylő – szemei nagyok, a segítséget sugározták. Testét halvány „angyali” fénycsóvák ölelték körül.  Nem tudom miféle teremtés lehet.

- Ügyesen harcoltál! Kitartó voltál és nyugodtan kezelted a helyzetet. Példamutató. – szólt hozzám lágy hangon, miközben rémisztően puha kezeivel az arcomat kezdte édesgetni. Legszívesebben üvöltenék teli torokból, hogy hagyjon békén, ne érjen hozzám, ellökném és elfutnék.. de testem mintha le lenne láncolva, meg sem mozdul - szám mintha be lenne tapasztva, egy hangot sem ad ki. Kénytelen vagyok tűrni, de az arcomról legördülő könnycseppek kifejezik azt az undort, amit legbelül érzek.

- Nyugodj meg kérlek, érzem benned a dühöt és a fájdalmat. Vége van. Nem kell többet szenvedned. – bársonyos hangjától a hideg rázott ki. Kezei közé húzta az enyémet. Becsukta a szemét és koncentrált. Ha nem lennék kómás és testem azt cselekedné, amit én diktálok, ez a valaki nem rendelkezne velem úgy, mint egy játék babával. Simogat, fogdossa a kezem.. Vajon mit csinálhat? Feje felett óriási fénygödör villant fel. A fény. Eluralkodott rajtam a félelem. Nem, én nem akarom ezt. Kérlek, ne! Kérlek! Feszítő érzést éreztem minden porcikámban.. mintha mindenem szét akarna robbanni. Most érzek először igazi, húsmardosó fájdalmat. Könnyeim csak úgy záporoznak, de ez a legkisebb gond.. azt hiszem. A fehér alak felállt mellőlem, s elsétált a tűz irányába.. majd elnyelte a fény. Eltűntek. De az én fájdalmam ugyanúgy kínzott. Lépteket hallok.. lassú lépteket. Kérlek, gyere gyorsabban! Mindent elsöprő fájdalmam ellenére, fejemen továbbra is éreztem a lüktetést, s a bizsergető érzést. Fejem mellett rezes vértócsa gyülemlett fel. Biztos az ütéstől. Innen nincs kiút.. görcsösen fájó testemet elengedtem, s szemeimet lecsuktam. Itt a vége.

- Megtaláltuk! – hallatszódik egy éles hang. Hirtelen erős fájdalom hasít át rajtam, a lábam hegyétől egészen a fejem csúcsáig. Óvatosan résnyire nyitom a szemem, hogy megnézzem mi okozta a fájdalmamat. Egy óriási maszkot látok, benne pedig egy gondterhelt férfi arcot. Oldalra nézek, s látom, hogy rohanunk. Fejem hanyagul lelóg a megmentőm karján, aki életemet mentvén próbál kimenteni a szénné égett épület fogságából. Fényt látok. Nem! Nem! Nem akarom! Élni akarok! Közeledünk a fényhez.. egyre nagyobb, egyre fényesebb. Sárgaruhás megmentőm csak úgy suhan a fény felé. Fájdalmaim fokozódnak a gyorsasággal egyenes arányosságban, percek kérdése és darabokra esek. Villámgyorsasággal, ütésszerűen érkezik a fájdalom. Emberfejek és villogó kattanások mindenhol. Immáron gurulok. Tolnak. Nagy kattanás, s máris egy mentőautó belsejében találom magam. Kezemen csípő szúrást érzek.. megmenekültem. Felhangzik az éles hangú, mentősziréna hangja. Fülsüketítő és fájdalmat fokozó. De megmenekültem!